VESZPRÉM MEGYEI KORTÁRS LEXIKON

 Keresés | Betűrendes mutató | Rövidítésjegyzék  

Lexikonok kezdőoldala 


TÓTH Sándor, A. Tóth Sándor
( Rimaszombat, 1904. április 7. - Zalaegerszeg, 1980. október 2. )

tanár, festőművész.

A Képzőművészeti Főiskolán tanult. 1928 és 1931 között Londonban, Párizsban és Berlinben élt. 1932-ben Pápán telepedett le. Először a Ref. Kollégiumban, majd a Petőfi Sándor Gimnáziumban és a Türr István Gimnáziumban is rajzot, művészettörténetet és ábrázoló geometriát tanított. Évtizedekig vezette a Jókai Művelődési Központban a képzőművészeti kört, számos tehetséget (Somogyi József, Nagy László, Móritz Sándor, Istenes Iscserekov András) indított el a művészi pályán. 1926-ban szerepelt először a Műcsarnokban. Pápai rajztanárként jelentős művészeti nevelőmunkát fejtett ki. Városképeiből és akvarelljeiből 1963-ban, Veszprémben kiállítást rendeztek. Pápán a Ref. Gimnázium falán van emléktáblája, Búza Barna alkotása. 1993-ban a Jókai Művelődési Központ róla elnevezett galériájában állandó kiállítás nyílt műveiből. Több alkotása megtalálható a Magyar Nemzeti Galériában és magángyűjtőknél is. A pápai Alsóvárosi temetőben nyugszik.
  I.: SZIJ Béla: ~ kiállítása Pápán. = Mv., 1962. 3. sz. – SALAMON Nándor: Avantgarde festő a kisvárosban...= ÚFr., 1980. 2. sz. – HEITLER László: ~ról. = Mv., 1982. 4. sz., Él., 1989. 2. sz. – SZÍJ Béla: Sanyi bá. Tanáraim emlékének, akik 1934 és 1942 között Pápán a kollégiumban tanítottak. = ÚH., 1990. 6. sz. – CSOÓRI Sándor: Nappali hold. Bp., 1991. – BAKÓ Zsuzsanna: ~ állandó kiállítása Pápa, Esterházy-kastély. = MPH., 1995. 1. sz. – G. JÁGER Teréz: A lélek melódiái (életmű kötet). Pápa, 2007. – NAGY Imre: A. ~ száztízedik születés napjára. = N., 2014. jún. 14. – GyÉL – MKtL XVI. köt. – MvL IV. köt. – RÚL XVIII. köt. – ÚMÉL VI. köt.